Volt már úgy, hogy valamit el akartál mondani valakinek? Egy jó tippet, egy konyhai fortélyt, vagy esetleg egy filmes hírt? Pont így vagyok ezzel én is.

Miért mindig az esik ki a Sztárban Sztárból, akit én nem szeretnék hogy kiessen?

2016/09/19. - írta: ponthogy

A Sztárban Sztár vetélkedő egyik leglényegesebb eleme, hogy a zsűri saját szubjektív véleménye alapján azt jutalmazza magas pontszámmal, akit akar. Bármit bele lehet magyarázni egyes produkciókba és el lehet fogadtatni annak az ellenkezőjét is. Mire gondolok?

 

Kezdjük ott, hogy a feladatok elosztása is sok vitára adhatna okot. XY énekes miért pont olyan sztár dalát kapja, akinek a hangszíne, hangmagassága pontosan olyan, mint a versenyzőé? A másik meg meggebedhet, akkor sem tudja kiénekelni azt a bizonyos magas Cé-t. Miért lesz valaki egymás után többször is ellenkező nemű a műsorban, és a másik miért csak egyszer kétszer?

 

Szóval a dalok megítélése ugyancsak szubjektív. A zsűri úgy pontoz ahogy jónak látja,akinek meg nem tetszik, az szavazzon a saját belátása szerint. Mindenki előtt ott a lehetőség, hogy befolyásolja a végeredményt, ráadásul teljesen ingyen! Aki meg nem szavaz, az utána ne háborogjon a végeredmény miatt!

 

Szubjektív jelentése: az egyén érzésvilágából kiinduló, elfogult

 

Az egyes produkciók után gyakran átveszi a főszerepet a zsűri. Átalakulnak egy „Mondjunk viccesebbet mint Hajós András!” klubbá, és megpróbálják humorban überelni az ősz hajú ítészt, ami általában nem sikerül... Abban viszont világbajnokok a zsűri tagjai, hogy szétnevessenek egy-egy hozzászólást, vagy akár egy egész produkciót. Ugye emlékeznek még arra, amikor Majka nem bírta abbahagyni a röhögést?

starbanstarzsuri.png

 

A pontokat sokszor hasra ütve adják. Van akinél hiányolják, hogy kevésbé bújt a sztár bőrébe, van akinél ez nem baj, mert olyan jó a hangja, és van aki bármit csinál, az sok pontot kap – vagy épp keveset.

 

Szerinted ki a legszimpatikusabb zsűritag a Sztárban Sztár 2016-ban?

 

Ahogy megfigyeltem, általában az esik ki a Sztárban Sztárból, akit én még megnéznék (meghallgatnék) a következő héten is. Lehet, hogy szavaznom kéne nekem is?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ponthogy.blog.hu/api/trackback/id/tr6511722751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.