Volt már úgy, hogy valamit el akartál mondani valakinek? Egy jó tippet, egy konyhai fortélyt, vagy esetleg egy ajándékötletet? Pont így vagyok ezzel én is.

Elképesztő videóbírós ítélet! Csak sárga lapot ért a szándékos ütés

2017/07/03. - írta: ponthogy

A labdarúgó Konföderációs Kupa 2017. évi döntőjében ismét bebizonyosodott, hiába vannak csúcstechnológiával felszerelve a játékvezetők, még a videóbíró segítségével sem tudnak mindig helyes döntést hozni. A nevezetes könyökös esetet vettem górcső alá.

Azt az elején le kell szögeznem, hogy cseppet sem örülök a videóbíró bevezetésének. A futball épp attól szép, hogy a kis falu tyúkszaros focipályáján épp olyan szabályok érvényesek, mint mondjuk a Wembleyben. És ehhez hozzá tartozik az is, hogy a játékvezető tévedhet, még úgy is, hogy az a mérkőzés eredményét befolyásolja. Nem ad meg egy tizenegyest, nem fújja be a lest, vagy nem állítja ki a magáról megfeledkezett játékost.

Nagyon sokan érveltek a videóbíró használata mellett és talán ugyan ennyien ellene is. Én most a 2017-es konföderációs kupa döntőjének egy kiragadott jelenetével érvelek a videóbíró ellen.

Gonzalo Jara pofán vágta Timo Wernert

A helyszín Oroszország, Szentpétervár, Szentpétervár Stadion, 2017. július 02-a. A következő világbajnokság egyik helyszínén a német és a chilei válogatott vívja a Konföderációs Kupa döntőjét.

62. perc, a németek már 1:0-ra vezetnek. Aztán egy oldalvonal felé guruló labda miatt ez történik:

Én ezen a felvételen azt látom, hogy a chilei Gonzalo Jara rálép a német Werner lábára (miközben elrúgja a labdát), majd bal könyékkel lendületből behúz neki egyet.

A mérkőzést vezető szerb játékvezető Milorad Mazsics videós segítséget kért, majd nagyjából két perc után megszületett az ítélet: sárga lapot adott Gonzalo Jarának...

Nem állította ki a durva játékost!

Hogyan született ez a döntés? Több variációm is van rá:

  • Milorad Mazsics egy másik videót látott mint mi. Neki azt mutatták meg, ahogy Jara barátságosan megpaskolja ellenfele arcát.
  • Nem lát a szerb játékvezető, vagy gyengébben mint kéne.
  • Látta az esetet, de a szándékos ütést a szabályok szabad értelmezése miatt nem tartotta kiállításra érdemesnek.
  • Nem akart belenyúlni a mérkőzésbe, így segítette a vesztésre álló csapatot.


Lehetne még folytatni a találgatást, de minek? Ezt a döntést akár videóbíró nélkül is meghozhatta volna a bíró. És akkor nem állt volna a játék több mint 2 percig.

Te mit gondolsz? Szükség van az ehhez hasonló kütyükre a fociban?





1 komment

Hamarosan új török sorozat ültet bennünket a tévé elé

2017/06/16. - írta: ponthogy

Piszkos pénz, tiszta szerelem

karapara.jpg

 

A török sorozatok népszerűsége töretlen, a romantikus, szerelmes történetek tele vannak váratlan fordulatokkal, meglepő karakterekkel. Nem lesz ez másképp az Izaura TV-n hamarosan bemutatásra kerülő Piszkos pénz, tiszta szerelem (Kara Para Aşk) című széria esetében sem. Röviden elmondjuk hogyan indul a történet.

 

Vigyázat, kicsit spoileres lesz a folytatás!

Tovább Szólj hozzá!

Hogyan válasszuk ki a megnézendő filmet?

2017/03/01. - írta: ponthogy

Olyan ütemben bővül a 2017. évi filmes választék, hogy azt már képtelenség követni. Pedig még csak február vége van... Tegyük fel, hogy valamennyi újdonságot a moziba szeretném megtekinteni, nem arra várok, hogy valaki a moziban ülve okostelefonjával felvegye, majd megossza velem az interneten (sicc!). Valamennyi elsőre izgalmasnak tűnő filmet meg tudom majd nézni? Aligha.

Szinte minden napra jut egy olyan film, amit egyszerűen nem lehet kihagyni!

cinema-strip-64074_640.jpg

A tömegből ki kell emelnem és muszáj ajánlanom egy filmet a 2017-s esztendő eddigi hazai megjelenései közül, az A régi város (Manchester by the Sea) című film, melyet Casey Affleck játéka és drámaiságában is vidám pillanatokat tartogató története tett naggyá. Nem véletlen, hogy a 2017-es Oscar-gálán a kisebbik Affleck fivér nyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat.

Franchise lesz dögivel...

Az idei mozibemutató tervek között böngészve számtalan folytatásra bukkanhatunk. Egyebek mellett folytatást kap az Avatar, a Karib-tenger kalózai, a Majmok bolygója, a Halálos iramban, az Útvesztő és – ki ne hagyjam! - a Star Wars. Természetesen a felsorolás közel sem teljes, érdemes lesz figyelni a 2017-es filmpremierek listáját, hogy időben értesülhessünk az újdonságokról.

A dilemma továbbra is: hogyan nézzek meg ennyi jó filmet? Képtelenség…

Ha nem lenne elég (de elég!) a rengeteg filmpremier a moziban, ott vannak még a tévés bemutatók is. A mozicsatornák és az egyre csak szaporodó egyéb tévéadók naponta önti rám a filmek tengerét, köztük nem kevés olyat, amit még soha nem láttam…

Van erre megoldás?

Én így választok filmet

Szelektálni kell, de nagyon, tájékozódni, hogy melyik film miért jó, vagy miért nem éri meg megnézni. Nekem van egy szempont rendszerem, ami megszűri ugyan a megnézendő alkotásokat, ám szűrés után is több marad, mint amit meg tudnék nézni…

Az én módszerem:

Először elolvasom a beharangozókat, elolvasom a stáblistát, szereplőket. Ha a filmajánló nem szimpatikus, már ki is zártam az adott filmet. Kivéve, ha az alkotók között szerepel valamelyik kedvencem.

Ha ezen túljutottam, akkor megkeresem a videómegosztó portálon a trailert, filmklippet, filmrészletet, stb. Ha szerencsém van, akkor ezek után már van annyi információ a birtokomban, ami alapján dönteni tudok.

Amit soha nem veszek figyelembe: az a mások véleménye. Nem olvasok fórumokat, kritikákat, kommenteket, mert tudom, hajlamos vagyok arra, hogy hagyjam magam befolyásolni.

Nálam ez-e a tuti módszer, de lehet, hogy van ennél jobb. Szerinted?

Címkék: film kultúra 2017
Szólj hozzá!

Te szerepeltetnéd a gyermeked a tévében?

2017/02/15. - írta: ponthogy

Hazai hírességek gyermekeikkel együtt, két-két fős csapatokban a kamerák előtt küzdenek meg egymással egy tévéműsorban.

vigyazat_gyerekkel_vagyok_logo.jpg

Az új műsor címe: Vigyázat, gyerekkel vagyok! Hetente egyszer lesz látható a TV2-n. A csatorna játékos kvíz-showt ígér, a győztesek pénznyereményt vihetnek haza.

Valóban haza viszik a megnyert pénzösszeget?

Feltehetőleg nem, inkább az a valószínű, hogy valamilyen jótékony célra ajánlják fel.

A siker kulcsa


A gyermekek szerepeltetése a tévében szinte biztos sikerre van ítélve. Filmes berkekben is azt szokták mondani, hogy ha egy gyerek, vagy egy kutya van a vásznon, akkor már nagy bukás nem lehet belőle. A hazai tévécsatornák bátran nyúlnak a gyerekekhez, emlékezzünk csak, hány olyan műsor volt mostanában, ahol ők voltak a főszereplők:

- Sztárban Sztár meg egy kicsi,
- Kicsi óriások,
- Kismenők,
- Ének iskolája, stb.

Ezekben a műsorokban jobbára olyan fiatal tehetségek szerepeltek, melyeket érdemes volt nézni, jó volt megismerni.

Negatív példák

A gyerekek (kutyák) a tévében is növelik a nézőszámot! Tudják ezt a "szakemberek" is és olykor teljesen indokolatlanul szerepeltetnek egy kiskutyát, vagy egy gyermeket a műsorukba. A hatás kedvéért lehet az a kiskutya sorsüldözött, vagy épp háromlábú, a gyermek pedig árva, vagy beteges... Az ilyen műsorok esetén nem a probléma tényszerű bemutatása, hanem sokkal inkább hatásvadászat a cél.

Ismersz te is olyan műsort, ahol indokolatlanul szerepeltettek beteg gyereket, sérült kiskutyát, magára hagyott, idős embert, stb...?

Vigyázat, gyerekkel vagyok!


Az új szórakoztató műsorban azonban a kicsiknek nem egyedül kell a hátukra venniük a showt. Közismert szüleik kísérik el őket, a játékban párosan vesznek részt. Ennek következtében nem lehetett egyszerű a szerkesztők dolga, akiknek olyan kérdéseket, feladatokat kellett összeállítani, ami mindkét korosztály számára nehéz, de azért teljesíthető. Kíváncsian várjuk, mi sül ki belőle!

A Vigyázat, gyerekkel vagyok! műsorvezetője Ördög Nóra lesz, az első adásra 2017. március 1-jén kerül sor. Aztán majd eldöntheted, hogy szerepeltetnéd-e egy hasonló tévéműsorban a saját csemetédet...

A műsor logója: TV2

2 komment

3 : 2-re vezet Tatár Csilla

2017/02/13. - írta: ponthogy

Eggyel több adást vezetett Tatár Csilla a dalválasztó showk közül, mint Rátonyi Kriszta.

A Dal 2017 három válogatója jutott Tatár Csillának, aki a betegsége miatt a két elődöntőt nem tudta vállalni. A másik műsorvezető sikeres beugrás dilemma elé állíthatja a műsor készítőit!

dal2017.jpg

Harsányi Levente mellett Tatár Csilla műsorvezetésével indult A Dal 2017-ben. A három elődöntőt követően a műsorvezetőnőt ledöntötte a lábáról az influenza. A betegsége a lehető legrosszabbkor jött, mivel a két középső forduló, azaz a két elődöntő azonos héten került megrendezésére. Ha marad az eredeti menetrend, a másodikra már Csilla is meggyógyulhatott volna, így azonban Rátonyi Kriszta kapta a péntek-szombat ütemben lebonyolított elődöntőket. Mondhatjuk, hogy a beugrás remekül sikerült, Kriszta kiválóan megoldotta a feladatot, feladva ezzel a leckét a szerkesztőknek.

Mi lesz, ha Tatár Csilla meggyógyul A Dal 2017 döntőjéig?

A dalválasztó show/vetélkedő döntőjét 2017. február 18-án este rendezik, azaz van még egy hét, hogy a népszerű tévés kikúrálja magát. Ha ez így lesz, visszakaphatja helyét a műsorban. Vagy marad Rátonyi Kriszta.

Te hogy döntenél? Melyik műsorvezetőt látnád szívesebben a műsorban? Maradhat akár a két hölgy is, és akkor Harsányi Levente távozhat…

Szólj hozzá!

Változik A kis menyasszony sorozat

2017/02/08. - írta: ponthogy

A TV2-től már lassan megszoktuk, hogy A szultána sorozatát egyre rövidebb részekre darabolja és hol öt, hol négy, most épp három részt ad le belőle hetente. Az RTL Klub indiai sorozatából eddig naponta két részt láthattunk a hét öt napján át. Ez most megváltozik!

A kis menyasszony című sorozat február 20-tól, hétfőtől úgy változik, hogy aznap nem vetítenek belőle epizódot. Keddtől, azaz február 21-től pedig hétköznaponként egy epizód kerül képernyőre az RTL Klubon. Azaz a heti ötször két részt a heti négyszer egy epizód váltja.

Az időpont sem marad! A rajongók figyelmébe: az eddigi 15:00-ás kezdés helyett 14:15-kor kerül képernyőre A kis menyasszony aktuális epizódja. 

Címkék: rtlklub sorozat tv2
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása